A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehetõ legjobb szolgáltatási élmény nyújtásában. A weboldal további használatával Ön jóváhagyja a cookie-k használatát.

2008

2013 november 04.

Új családok Alapítványunknál

2008-ban 2 új családdal vettük fel a kapcsolatot. Mindkét család 6 nevelt gyermekkel foglalkozik.
Emellett 6 gyermek korábbi nevelőszüleitől két másik családba került, akikkel szintén kapcsolatba léptünk.

Kirándulás Horvátországba

2008 június 20-án indultunk egy hétre Horvátországba. Izgalommal teli készülődéssel teltek az utazás előtti napok, hiszen a gyerekek legtöbbje még nem látta a tengert, s ilyen hosszú úton sem járt még.
A késő esti indulás után hajnalban léptük át a határt, s az útlevélellenőrzés után el is csendesedett mindenki, s néhány órát sikerült is aludni. Az utolsó órák a folyamatosan ismétlődő kérdésekkel teltek: Ott vagyunk már?, Mikor érünk oda?
21-én dél körül érkeztünk Omisba, s a szállásunk elfoglalása után, bármilyen fárasztó is volt az utazás, meg kellett mártózni a tengerben. Mindenkinek jól esett a szokásosnál korábbi vacsora és ágyba kerülés ezen a szombaton.
Igazi pihenősre szerveztük a vasárnapot, napozással, fürdőzéssel.

Hétfőre sem lehetett megunni a tengerben lubickolást, a homokvárépítést, a szikrázóan sütő napot. Este pedig Omissal ismerkedtünk.
Kedden a smaragzöld Cetina folyón hajóztunk. Még egy mese is született a folyó színének eredetéről. Az alábbi linkre kattintva, ezt olvashatják. A kikötés után egy játszótéren vezettük le a bennünk lévő nem kevés energiát.

Szerdán fagyizás és városnézés Splitben tarkította programunkat. Csütörtökön Brac szigetére hajóztunk. Pénteken sütettük magunkat a napon, élveztük a tenger hullámait, s megpróbáltuk szemünkbe zárni a tájat, bőrünkbe a nap melegét, a homok érintését, hogy sokáig érezzük ennek a nyaralásnak az emlékét, hiszen szombaton délelőtt következett a hazaindulás.
 

 

 

Egyszerűen jól éreztük magunkat.

Nagy élményt jelentett ez az egy hét a gyerekeknek, s a szülőknek is, hiszen nekik is lehetőségük volt most a kikapcsolódásra.


Mese a zöld folyóról

Valaha nagyon régen, még a meselények idejében volt egy gyönyörű kék tenger. Olyan kék volt, hogy az égtől csak a fodrozódó hullámok miatt lehetett megkülönböztetni. A tenger partján, óriási kősziklákkal borított hegyek magaslottak. A nap mindig sütött, a tenger vize csak úgy szikrázott a verőfényben. A sziklák között olajfák nőttek és csodálatos virágokkal teli bokrok törték meg a kőhegyek kopárságát.

Ebben a meseszép környezetben, a hegy oldalán pici tündérek éltek. Aranyló hajuk volt és gyönyörű zöld ruhácskájuk.
Kicsi szárnyacskáikkal egész nap repdestek, virágzó bokrok között és esténként dalolva, tündértáncot jártak. Ilyenkor a nagy kőhegyek szelleme felébredt álmából, előjött a hegyek mélyéről és kiült a legmagasabb sziklaoromra. Mosoly ült ki öreg arcára, ahogy nézte a kicsiny, zöldruhás tündérek táncát és hallgatta éneküket.

Így teltek a napok nagy békességben, míg egyszer csak a tündérkék kíváncsiak lettek a kék tengerre. Lemerészkedtek a hegyről egészen a parti homokba. Nagyon tetszett nekik, ahogy a hullámok csiklandozták a talpacskáikat. Messze csilingelt a nevetésük, egészen a távoli hegyormokig. A hegyek szelleme álmában mosolygott, mert boldoggá tette őt a piciny teremtmények öröme. A tündérek szaladgáltak a homokban, repkedtek a víz felett és nagyon jó kedvük volt.

Hanem este, amikor összegyűltek, hogy a hegyek között eljárják táncukat, akkor vették észre, hogy gyönyörű zöld ruhácskájuk csupa-csupa sár lett. Sáros ruhában nem lehet tündértáncot járni.

A tenger sós vize mosásra nem való, mert attól tönkremegy a tündérfátyol. Sírtak hát a kis tündérek, hogy mi lesz most velük. Táncolni nem tudnak, a parton sem játszhatnak ezután. Bizony, a hegy szelleme ezen az estén nem a dalra, táncra ébredt, hanem keserves sírásra. Hatalmas kő szíve majdnem meghasadt a tündérek bánatát látva. Hogy segítsen rajtuk, nagy erejével megrepesztette az óriási kőhegyeket. A repedésen pedig átvezetett egy tiszta, édesvizű folyót.
A folyó hűs volt, és a szívének oly kedves, piciny lények boldog kacajjal mosták benne sáros lábacskáikat. Levetették összepiszkolódott zöld ruhácskáikat, és tisztára mosták a szaladó habokban. Piciny zöld ruhájuk mosás közben a folyó vizét zöldre festette. Ezután a kis tündérek minden nap vidáman játszhattak a homokos tengerparton, mert ruháikat ki tudták mosni a folyóban. A folyó vize a sok mosástól egyre zöldebb lett. A hegy szelleme pedig újra minden este nézhette a tündérek táncát, hallgathatta éneküket. Napközben, amikor aludt, álmában elmosolyodott, valahányszor csilingelő kacagást hozott felé a szél.
Valaha, nagyon régen, még a meselények idejében történt mindez, de a folyó vize, ami a kőhegyek között kanyarog, még ma is egészen zöld.

Írta: Szécsényiné Dóka Emőke
Illusztrálta: Szécsényi Mónika





Idén is eljött a Mikulás

Szinte zsúfolásig megtelt Mikulás rendszevényünk szokásos helyszíne, hiszen egyre több családdal tartunk kapcsolatot.
A Mikulás minden kicsi és nagy gyereknek hozott ajándékot, apró csomagot csokival, cukorral és egy kis mesekönyvvel a nyári emlékeinket tartalmazó mesével. Sokan mondtak verset a Mikulásnak vagy énekeltek neki, s még egy-egy nagyobb gyerek is vette a bátorságot a verseléshez.
A Mikulás még egy ajándékot hozott magával a lufihajtogató Dömötör Zsolt személyében, aki mindenkinek azt a figurát készítette el lufiból, amit ő kért tőle. Tigrisek, párducok, nyulak, autók, virágok készültek lufiból. A gyerekek türelmesen várták, amíg sorra kerültek, s szemük láttára elkészült kedvenc figurájuk.
Közben pogácsa, mézes puszedli és üdítő is fogyott bőven, miköben a nyári élményeket idéztük fel képekben.